Miután a magyarság Mária Terézia fiának az uralkodása alatt nemzeti öntudatra ébredt, a - sokszor a nemzetet - hátráltató törvények miatt, II. József halála után a nemesek, és a polgárok is eljátszottak egy önálló Magyarország gondolatával. Mikor pedig 1794-ben Martinovics Ignác - jakobinus mintára - királyellenes társaságokat alapított, nagyon sok ember szimpatizált a törekvéseivel. A nemesi - és a polgári köztársaság alapítóját azonban az osztrák titkosrendőrség elfogta, és több társával együtt kivégezte 1795 május 20-án. Ezt a tettet a következő negyven évben a magyarok nem felejtették el, és Martinovics mintájára a magyarok a császár ellen kezdtek el tevékenykedni, immár nyíltan.

A magyarság az azt megelőző évszázadokban megszenvedte a török hódoltságot, és a Rákóczi-szabadságharcot, két olyan nagy eseményt, ami generációk életét változtatta meg. A következő fontos esemény az 1722-23-as pozsonyi országgyűlés volt, ahol III. Károly papírra vetette a Pragmatica sanctio-t, ami részben törvénybe hozta a nőág öröklését, részben pedig rendezte a viszonyt a korona és a nemesség között. Egy újabb, a magyarok szempontjából fontos év volt 1791-es, ahol a X. törvénycikk biztosította Magyarország jogi függetlenségét a Habsburg Birodalom többi tagállamával szemben.

Az 1848-at megelőző évtizedekben a nemesség több fontos reformkori országgyűlésen vett részt, ahol bár érdemi változás nem történt, de a rendek emberei megismerték egymást, és a másik szempontjait, megalkotva egy olyan tervet, ami, egy esetlegesen független Magyarországnak biztos alapokat jelentene. Ebből a politikai körből emelkedett fel a későbbi szabadságharc több vezetője: Batthyány Lajos, Széchenyi István és Kossuth Lajos.

Miután 1848-ban kitört februárban a párizsi forradalom, ahol létrejött a második (francia) köztársaság, a népek tavasza végigsöpört Európán. A forradalmi hangulat feltűnt Németországban, Itáliában és a Habsburg Birodalom fővárosában, Bécsben is. Ennek hatására a magyarok is felkapták a fejüket, úgy gondolták, hogy itt a megfelelő alkalom függetlenedni. Március 15...

Irinyi József fogalmazásában megjelent a 12 pont, ami magában foglalta a magyar nép követeléseit. A forradalmi hangulat akkor hágott a tetőfokára, mikor a Pesten az ifjak értesültek arról, hogy március 13-án kitört a bécsi forradalom. A Pilvax-kávéházban egy gyűlést szervez Petőfi, Jókai és Vasvári, ahol megbeszélik, hogy másnap, 15-én reggel nyolckor ugyanitt fognak gyülekezni. Petőfi Sándor megígéri barátainak, hogy holnapra az eseményre ír egy költeményt, amit el is fog szavalni. 

Annak ellenére, hogy a nyolc órai időpontra csak hatan jelentek meg, fel lett olvasva a 12 pont, és a Nemzeti dal is. És a Pilvaxból indultak az Egyetem utcába, ahol már egy kisebb csoport egyetemista várt rájuk. Itt ismételten elhangzott a Nemzeti dal és a 12 pont. A jogi egyetem után az Újvilág utcába mentek, az orvosi egyetem bejáratához, ahol az egyetemi órákat félbeszakították. Ugyanúgy jártak el, mint a jogi egyetemen, és egyre nagyobb tömeg követte őket. Állomásaik közé tartozott még a mérnöki és a bölcsészeti kar, ahol már nemcsak a fiatalok, hanem az utca népe is csatlakozott hozzájuk. Rövidesen a Petőfiéket követő tömeg 5000 főre duzzadt.

Az első pont követelését a sokadalom önerőből kívánta teljesíteni, ezért el is indultak két pesti nyomdához, amik közül az egyik a (híres) Landerer, míg a másik, amiről keveset írnak, a Heckenast nyomdaház. Tíz óra körül értek a nyomdákhoz, ahol a nyomdatulajdonos Landerer Lajost felszólították arra, hogy nyomtassa ki cenzúra nélkül a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Landerer ellenállás nélkül teljesítette a követelést. Később az emberek úgy emlékeztek vissza az itt kinyomtatott lapokra, mint a szabad sajtó első termékeire.

A március 15-ei események egyik legjelentősebb momentuma, amit sok helyen említenek, az az, hogy Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is elszavalta a Nemzeti dalt...nos, ez nem így történt. Aznap Petőfi valóban sok helyen elszavalta költeményét, de a Múzeumkert nem tartozott ezek közé.

Délben megegyeztek abban, hogy délután újra összegyűlnek, hogy kiszabadítsák a fogságban levő Táncsics Mihályt. Táncsics azért volt börtönben, mert azt vallotta újságaiban, hogy minden ember egyenlő, és hogy minden változtatás csakis a polgárság segítségével érhető el, és sok iratában latolgatta annak a lehetőségét, hogy a feudális viszonyokat egy forradalom segítségével kellene felszámolni, tekintettel arra, hogy így az új, igazságos rendszerben megváltoznának az erőviszonyok. Ezekért a nézetekért 1847-ben elfogták, és sajtóvétség vádjával elítélték. 

A tömeg délután háromkor gyűlt össze újra, elhatározva, hogy a városházára fognak menni, ahol a törvényhozókat és városi tanácsot felszólítják arra, hogy írják alá a követeléseiket, és tartsák is be azokat. A városi jegyző jelenlétében ez meg is történt. A tanács ezelőtt még megvitatta egymás között a lehetőségeiket, ahol több pozitívumot találtak a pontok elfogadása mellett, mint ellen. Az alpolgármester, Rottenbiller Lipót az aláírt papírt az ablakon át felmutatta a népnek, akik ezt hangos éljenzéssel fogadták.

Egy ideiglenes, a további konfliktusokat elkerülő választmány alakult, aminek Petőfi Sándor is tagja volt. Első döntésükben rögtön Táncsics Mihály szabadon bocsátását követelték, a másodikban a cenzúra eltörléséről volt szó, a harmadikban pedig a sajtóbíróság tagjainak a választásáról. Szó volt még a katonaság felállításáról is, abban az esetben, ha a nép érdekei veszélybe kerülnének.

Az 1847. óta az elnöki széket ideiglenesen ( helytartó tanács elnöke) betöltő Zichy Ferenc Táncsicsot azonnali hatállyal szabadon bocsátotta. A nemrég még börtönben lévő Táncsics hirtelen egy kocsiban találta magát, amit a lelkes tömeg tolt/vitt végig a városon. Ennek a menetnek a célja a Nemzeti Színház volt, ahol a nép kérésére a már betiltott Bánk bánt adták elő. Az aligazgató Bajza József elintézte az előadást, és hamarosan már meg lehetett nézni a Bánk bánt, ami a Himnusszal kezdődött, a színészek többsége kokárdát viselt, egyszer pedig még a Nemzeti dal is el lett szavalva, az előadás végét pedig a Szózat eléneklése jelentette.

A forradalom akkor nőtte ki magát országos méretűvé, amikor Pest megye alispánja Petőfiék mellé állt, ezt a példát pedig rajta kívül még sok ember követte, például az előbb már említett, (ekkor már) polgármester, Rottenbiller Lipót is. A polgárok aláírásgyűjtésbe kezdtek, a nemzetőrség azonnali megszervezése érdekében. Estére a tömeg lecsitult, az emberek visszamentek otthonaikba, bár az éjszaka folyamán többször is lehetett olyan kiabálásokat hallani, hogy "éljen a szabadság!". A kivilágított testvérvárosokban pár száz fős, önkéntesekből álló ideiglenes őrség védte a településeket.

Kossuth Lajos elment Bécsbe, tárgyalni a Habsburgokkal. V. Ferdinánd császár személyesen fogadta a magyar államférfit, aki Pozsonyból érkezett a Habsburg Birodalom fővárosába. A császárnak volt elég problémája azzal, hogy a bécsi forradalmat kellett levernie, ezért nem foglalkozott sokat a magyar küldöttel, annak ellenére, hogy a követeléseit meghallgatta. Ám amint értesült 16-án a pesti forradalomról, a császári udvar engedett a követeléseknek, és "áldását" adta, az első magyar miniszerelnök, Batthyány Lajos kinevezéséhez, az önálló magyar kormány megalakulásához és ígéretet tett arra is, hogy a császár betartatja a reformtörvényeket. A Batthyány kormány innentől már nem a királynak, hanem a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel.

Az áprilisi törvényekről, és a forradalom következményeiről majd egy másik posztban! Köszönöm a figyelmet!